Lakóközösségek és magánház tulajdonosok figyelmébe!

Ajánlatunk idős, nagyméretű fák közlekedés-veszélyességi vizsgálatára, valamint szakvélemény (fitotechnikai, növényvédelmi, egyéb) elkészítésére vonatkozik.

Bizonyára az Önök közvetlen környezetében is találhatók olyan fák, melyek - ugyan teljesen a szívükhöz nőttek, - de néhány közülük veszélyt jelenthet az épületekre, járművekre, esetenként az alattuk közlekedő emberekre is!

Ezen évtől az egyik legmegbízhatóbb, nemzetközi standardnak megfelelő, ún. VTA favizsgálati és diagnosztikai eljárás alkalmazását végezzük Magyarországon. Ez egy a nemzetközi standardnak megfelelő szakmai vizsgálat, melyet szükség esetén műszeres pontosító vizsgálatokkal egészítünk ki (hangtomográf, rezisztográf, fraktométer). Ez a vizsgálatsorozat adja jelenleg a legrészletesebb képet a fák állapotáról, általános veszélyességéről  Magyarországon.

Röviden, a vizsgálattal lehetőségünk nyílik szakvéleményt adni a fa teljes egészségi állapotáról, beleértve a gyökereket (kidőlés, kifordulás veszély!), gyökérnyakat és törzset (törések, csavarodások okozta statikai meggyengülés!), koronaalapot és koronát (ágak és kisebb koronarészek letörésének esélye!). A vizsgálat során a műszeres méréseket, megállapításaink alátámasztására használjuk.
A vizsgálat eredményeinek ismeretében ajánlhatók (a jelentés ajánlati részében mindenkor szerepel is) azok a beavatkozások, melyek a veszélyesség jelentős csökkenését, a legtöbb esetben megszűnését is eredményezik. Legeslegutolsó megoldásként a fák eltávolítását!

Amennyiben  Önök élni kívánnak ezen vizsgálat lehetőségével, várjuk szíves megkeresésüket a fák állapotának felmérésére.
Tevékenységünk magában foglalja a fák állapotának teljes körű felmérését, jegyzőkönyvbe foglalását, javaslatot a veszély elhárítására akár fitotechnikai, akár növényvédelmi eljárásra legyen szükség, és mindehhez természetesen felelősségbiztosítással alátámasztott garanciát vállalunk!
Várjuk megkeresésüket, és ajánljuk szíves figyelmükbe bevezető, induló árajánlatunkat, mely 

3 000 Ft/fa + áfa

(vidékre egy adott kiszállási díj, Budapesten egyösszegű 2 500 Ft kiszállási díj fizetendő a vizsgálati díjon felül)
Ezen összegért a fent említett szolgáltatást nyújtjuk, a fent említett garanciákkal.
Érdeklődés esetén szívesen küldünk „Megállapodás favizsgálatra” c. szerződésünkből egy példányt tanulmányozás céljából.

Richnovszky Andor és Pásztor Petra
növényvédő mérnökök
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.